Az elmúlt egy évben igyekeztünk minél részletesebben bemutatni a MediPower által nyújtott szolgáltatásokat social media felületeinken, Facebook és Instagram oldalainkon, illetve a weboldalunkon található blogfelületünkön is.
Többek között azt, hogy hogyan működik a MediPower által biztosított ingyenes nyelvtanfolyam, a nyelvvizsgázás, az azután történő kiválasztási folyamat, valamint a munkábaállás folyamataSemmi sem mutathatja be hitelesebben az elért eredményeket, és a kiérkező munkaerő pozitív tapasztalatait, mint az általunk közvetített orvosok, fogorvosok véleménye. Fogadják szeretettel ezt a rövid videót, melyben Dr Babitz Attila, Dr Szőcs Alexandra illetve Dr Kohut Elina osztja meg velünk finnországi élményeit, tapasztalatait a MediPower által biztosított elhelyezését követően.
Nagy öröm cégünk számára, hogy jelöltjeinknek már elsőre sikerül a nyelvi megmérettetés – ezért külön köszönet illeti professzionális nyelvtanárainkat, illetve az, hogy a nyelvvizsgát követeőn pár hónap alatt mindenkinek sikerül olyan álláslehetőséget biztosítanunk, mellyel ténylegesen elégedett. Külön szeretnénk kiemelni azokat a tényeket is, amelyeket jelöltjeink is megosztanak velünk a videóban: hogy Finnország egy olyan jóléti állam, ahol az egészségügyi dolgozókat nagyon megbecsülik, valamint modern és nyugodt munkakörülmények között végezheti mindenki a feladatát az egészségügyi intézményekben.
Egy új országba nem egyszerű beilleszkedni, új életet kezdeni. A MediPower-nél Kádár Levente, a MediPower magyarországi konzulense személyesen gondoskodik arról, hogy a kiérkező orvosok, fogorvosok megfelelő lakóhelyet találjanak, az összes letelepedéshez és munkábaálláshoz szükséges adminisztrációban támogatja őket, valamint a lehetőségekhez képest a családok kiköltöztetésében és integrációjában is segítséget nyújt. Értendő ez gyermekek esetében az óvodák, iskolák kérésését illetően, illetve a párok, házastársak integrációjában is maximális mértékű útmutatást biztosít a MediPower. Ezek után nyugodtan megállapíthatjuk, hogy aki a MediPowerre bízza az életét, a jövőjét, biztonságban érezheti magát.
A nyelvkurzusunk ingyenes, idén 2022. szeptember 19-én kezdődik a MediPower által biztosított finn nyelvtanfolyam, melyre már csak pár szabad helyünk maradt.Bármilyen kérdése merülne fel nyitott pozícióinkkal kapcsolatban, forduljon bizalommal Kádár Leventéhez a levente.kadar@medipower.fi e-mail címen vagy a +358 40 676 6377-es telefonszámon.
Ne bízza sorsát a véletlenre! Dolgozzon egy megbízható országban, ahol az Ön munkáját megbecsülik, és szeretettel várják és befogadják a Magyarországról érkező munkaerőt.